A Nyugat-magyarországi Egyetem a „Zöld Egyetem” program keretében a Társadalmi Infrastruktúrafejlesztési Operatív Program támogatásával Tudástranszfer központot alakított ki az Apáczai Csere János Kar Liszt Ferenc utcai épületében. Az információs kultúra fejlesztését célzó beruházással az önálló kutatási tevékenység, az élethosszig tartó tanulás feltételeit teremtettük meg a Karon. A fejlesztés eredményeként megvalósuló infrastruktúra, az új, hasznos terek kialakítása magas színvonalon biztosítja, elsősorban a kar oktatói illetve hallgatói számára a kutatási műhelyek köré csoportosult tudományos munkát.
A fejlesztés 2010. május – szeptember időszakban valósult meg mintegy 350 millió Ft támogatás felhasználásával.
Az új Tudástranszfer központban 860 m2-en korszerű könyvtár, olvasóterem, folyóiratolvasó, közösségi terek, előadóterem, hagyományos és digitális dokumentumtár fogadja a hallgatókat és oktatókat. 120 olvasóhely, 30 számítógépes munkahely, wifi, akadálymentesített igényes környezet biztosítja az önálló tanulás, kutatás feltételeit. A modern, jól felszerelt helyiségek, a korszerű eszközrendszerrel ellátott tudástér kielégíti a képzési területek teljes vertikumának információs igényét.
A több szakterületen folyó képzést segítve egységes, mégis tereiben funkcionális elkülönülésre lehetőséget adó, önálló és csoportos kutatómunkára alkalmas tér támogatja az oktató- és kutatómunkát.
A létesítmény teljes körű könyvtári és tudományos információ-szolgáltatást biztosít az oktatott és kutatott tudományok területén. A Tudástranszfer központ dokumentum- és eszközállománya, információs rendszere támogatja a hallgatók képzéséhez, a kutatáshoz tartozó tudományterületeket, a tananyagfejlesztést, a meglévő állománnyal vagy gyors beszerzési lehetőség biztosításával. Az alapigényeket kielégítve, a tudományágak fejlődését követő, továbbá széles körű tudományos munkát támogató könyvtári anyag biztosított. A Tudástranszfer központ szolgáltatásai között a helyben használat, a kölcsönzés, a tájékoztatás (szaktájékoztatás, irodalomkutatás, bibliográfia-készítés, témafigyelés, tartalomjegyzék-szolgáltatás), reprográfiai szolgáltatások, felhasználóképzés és muzeális értékű könyvek, szakdolgozatok gondozása szerepel. A szakirodalmi információkeresés forrásai közül a Tudástranszfer központban elérhetők: könyvtári katalógusok, közös katalógusok, nemzeti és szakbibliográfiák, elektronikus könyvtárak, CD-ROM-adatbázisok, multimédia, nemzetközi tudományos adatbázisok (EISZ, EBSCO), eMagyarország, NAVA-pont.
A Tudástranszfer központban korszerű ismeretekkel és megfelelő kompetenciákkal rendelkező szakemberek dolgoznak. Az olvasási, információkeresési és digitális kompetenciák fejlesztése révén a Tudástranszfer központ nélkülözhetetlen szerepet tölt be a formális oktatás, valamint a nem formális és informális tanulás támogatásában.
A beruházás részeként megtörtént az épület valamennyi szintjének akadálymentesítése, a lépcsőház és a homlokzat renoválása, valamint korszerűsítettük a Liszt Ferenc utcai épületegyüttes tűzvédelmi rendszerét is. A beruházással párhuzamosan a Kar egy művészeti alkotással is gazdagodott: a Liszt Ferenc utcai épület emeleti fordulóját Bráda Tibor és Deák Ilona festőművészek „Üvegkép a tanításról” című nagyméretű ólomüveg művészeti alkotása díszíti.